A Baráti Társaság igaz története
Jó Szerencsét!
Vivat Bölcsész!
Előre szeretnék ELNÉZÉST kérni, hiszen ez a történet hosszú lesz, stilisztikailag rendkívül hibás, nagyon kesze-kusza de megpróbáltam úgy megírni ezt a történetet mintha szóban mesélném el nektek. Az emlékeim néhol pontatlanok köszönhetően annak, hogy a kampuszon töltött néhány év bizony sok-sok agysejt áldozattal járt. Lássuk…
Hogy, hogy is volt egészen pontosan nem emlékszem. Talán akkor döntöttük el Székellyel, hogy megalapítjuk a társaságot mikor Szemi egyszer elvitte Józsit egy Bursch Brigádos szakestre, amin kétliteres korsóból ittak a cimborák és még mellette marha jó is volt, nade ne szaladjunk ennyire előre.
Kezdjük Ádámtól és Évától, a felvételi napjától. Hű jó rég volt. 2003. július valahányadika. Régi haverommal, Ambrussal feszülten vártuk az eredményt, habár ő igazán nem volt feszült, egyrészt sok volt a hozott pontja, másrészt jól is sikerült neki a szóbeli (na mindegy ez igazán nem számít) és akkor jön egy gyerek, vigyorog, mint az állat és valami olyasmit mondott „hello Peti vagyok, ti is törire felvételiztek (mi a nyavalyára felvételiztünk volna) nekem nulla pontom lett” és vigyorog. Na, ő Bogár. Épp a minap láttam egy másodrangú amerikai tini vígjátékot, csak fél füllel hallgattam, de volt benne egy találó mondat, így szól: „A beiratkozás napja sok mindent meghatároz, egyetemi éveid most már végig azzal fognak telni, hogy megpróbálsz megszabadulni azoktól, akiket a beiratkozás napján ismersz meg.”. És ez bizony így is van, bár jobban belegondolva én nem is akarok (akartam) megszabadulni tőlük. Visszatérve Bogárra vele még délután is találkoztam az antrop szóbelin és sikerült vele beszélgetnem meg röhögnöm elég sokat még a busszal is együtt mentünk haza.
Augusztus eleje. Felvettek. Csoda. Majd jön a papír minden, zöld, kék, piros, jaj meg egy fehér az van rajta gólyatábor. Mi a fene az a gólyatábor?! Hát gondolom buli. Gyors kitöltés. Posta. Juhé megyek gólyatáborba. Na, most nem fogom elmesélni minden apró cseprű részletét a gólyatábornak, egy, mert nem emlékszem (sör), kettő, mert senkit nem érdekel. Ami fontos az Ego nevű családba kerültem. Első nap, bemutatkozás, ülünk körben, egyszer csak beront valaki. Nézem az arcát, a másodperc tört része alatt azonosítom ez Székely a Bláthyból, azaz A-s gyerek! Székely kiáltom! Megörültünk egymásnak és az addigi köszönőviszonyból gyorsan barátság lett. Ami miatt még fontos a gólyatábor az az, hogy itt hallottam először a hagyományokról, stb. de nem kavart fel igazán.
Beiratkozás. Ülünk Székellyel abban a nagy előadóban, jön Ambrus, akiről kiderült, hogy ismeri Székelyt, mert egy koliban laktak, ja meg jön Zsombor Ambrussal, ők is odaülnek mellénk. Zsombor kicsit zaklatott magyaráz össze vissza mindenkinek a neptunról, hogy milyen tárgyakat vett fel stb. nekem fogalmam sem volt, hogy mik ezek. Aztán valaki integet, hogy van e két hely? Bólogatok. Ki az? Ja csak az a hülye gyerek a felvételiről, hogy is hívják, fogalmam sincs. Aztán szépen bemutatkozik, mindenkinek kiderül, hogy Márkus Petinek hívják a másikat meg Kis Robinak. Soha nem gondoltam volna, de ez az esemény megváltoztatta az egész életem. Összeállt egy ötös fogat, ami másodév végéig rendíthetetlenül együtt maradt.
Jöttek a balekoktatások szépen eljártunk mi öten, mígnem Ambrus összetűzésbe nem került egy „Firmával” (aki tudja kiről van szó nem csodálkozik az idézőjeleken) és abba nem hagyta. Pedig az a szarvasbőgés a 3askolinál sok mindent megért. Hát így négyen meg is keresztelkedtünk és el is kezdtünk szépen rendszeresen szakestre járni. Eljött a másodév és Ambrus is megkeresztelkedett és egyre jobban érdekelt mindenkit a hagyományőrzés. Természetesen Zsombor sem került ki a képből, időnként ő is felbukkant itt, ott, amott, de rajta egy darabig sehogy sem tudtam elmenni. Általában csak a tanulásról, a könyvekről és egyéb teljesen érdektelen dolgokról volt képes beszélni, de olykor-olykor felbukkant az éjszakában sakál részegen. Tavasz tájékán aztán egyre többet foglalkoztunk azzal, hogy ezt a barátságot valamilyen formába kellene önteni, és elhatároztuk, hogyha megadatik, és Firmákká válunk, baráti társaságot alapítunk. De ekkor egy törés következett be Robit eltiltották az egyetemtől, Ambrus pedig fokozatosan eltávolodott tőlünk és egy másik asztaltársaság tagja lett.
Mindezek ellenére nem maradtunk hárman, hiszen ekkorra nagyon jó cimboránk lett Adrián. Aki még a 2004es gólyatáborban lett szobatársunk ahol szervezőként voltunk ott. Székellyel, nagy reményekkel indultunk a gólyatáborba, szervezők leszünk meg minden. Erre jött az egyik csapás a másik után. Először is négy ágyas szobába kerültünk a negyedikre, ahol még gólyaszobák is alig lesznek, két vadidegen arccal, valami Bacsó Adriánnal meg Kriskó Ádámmal. A Kriskó gyerekről tudtuk, hogy valami focista, de ez az Adrián így névről nem jelentett semmit. Aztán iszogatunk a szobában, erre betoppan ez az Adrián egy hatalmas táskával, rengeteg motyóval meg egy tálca sörrel, és, úgy ahogy van mindent bevágott a szekrénybe. És hozzá sem nyúlt igazán csak a sörhöz, amiről azt mondta, hogy igyunk bátran belőle, csak majd szóljunk, hogy mennyit ittunk meg, mert úgy számol, és, hogy mekkora tragédia, mert Hegyalján is alig ment el a tálca söre pedig ő bír inni. Egyből szimpatikus lett. Csak a szája volt furcsa. Erről a gólyatáborról még egy valami jut eszembe, az pedig a romlott sör (köszi Szemi).
De térjünk vissza oda, ahol abbahagytuk. Másod év végén nem csak Robit veszítettük el, hanem szinte mindenkinek komoly gondjai akadtak a tanulmányai terén (legfőképp nekem J). Mégsem ez lett a legfontosabb teendőnk harmadév elején. Gólyatáborban családfők lettünk és lassan mindenkit megismertünk a karon, és mindenki megismert minket. Természetesen, mint ahogy egy jó faluhoz illik (hiszen az egyetem egy jó nagy falu véleményem szerint) több pletyka is megindult rólunk, sokan rossz szemmel néztek ránk. Hiszen társaságunkra már akkor is jellemző volt, ami most is, azaz az állandó jókedv, a harsány nevetések és a kellő néhol túlzott önbizalom (amit a külső szemlélők egyszerűen nagyképűségnek neveznek) és bizony ezt sokan nézték rossz szemmel.
A karon is változások következtek be. Az új valéta elnök megválasztása bizony hatalmas indulatokat gerjesztett (itt írhattam volt gerelyesztetettet is J) és nagyon rossz folyamat vették kezdetét. Ezért egyre sürgetőbbé vált, hogy kell valami, ami visszafordítja ezeket a folyamatokat és akkor eldöntöttük végérvényesen, hogy megalapítjuk társaságunkat. De ez jóval nehezebb volt annál, mint ahogy ezt mi kikondultuk.
A társaság megalakulásához vezető konkrét szakasz ekkor kezdődött. Elindultak a balekoktatások, és az évfolyam Székelyt választotta meg a harmadéves tanszék vezetőjévé (ez a választás nagyon alpári volt ezért több szót nem is vesztegetnék rá). Ez azért volt fontos, mert így Józsi nevezhette meg azokat a Firmákat, akik a főbb feladatokat ellátták a tanszéken, és így talán azok okíthatták harmadéves fejjel a pogányokat, akik érdemesek voltak rá. Valamint a tanszék felállítása előtt eldöntöttük, hogy a tanszék a Szalamandra tanszék nevet fogja viselni (melyet már akkor is a társaság nevének szántunk, de ekkor még nem társasági tanszék volt hanem évfolyam tanszék). Természetesen elkövettünk rengeteg hibát, a tanszék nagyon messze volt még a jó szinttől is, de ami viszont fontos volt, hogy azalatt a négy hét alatt nagyon összekovácsolódtunk, Székely, Bogár,Adrián, Zsombor, jómagam és Szepe.
Szepét szándékosan hagytam a felsorolás végére, hiszen róla még nem esett szó. Szepét én nem igazán ismertem, csak látásból és ő egy másik társaság tagja, akikkel igazándiból nem volt rosszban de annyira jóban sem. Az összekötő kapocs Zsombor volt, ő azzal a társasággal is jó, baráti viszonyt ápolt. Szepe több szempontból is más utat járt be, mint mi hiszen egy évvel később keresztelkedett, így szakesetek nem találkozhattunk vele, valamint megkeresztelkedése után nem sokkal részt vett a Fekete Farkasok megalapításában. Ebben az évben vált az, szokássá, hogy a Farkasok minden tanszékre küldtek egy Fuchs Majort és mivel Szepe is harmad éves volt (nekünk pedig volt egy-két emberrel szemben fenntartásunk) így ő került hozzánk Fuchsnak. Szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot és szívesen vett részt az általunk kitalált mókákban, valamint az oktatásokat követi afterpartykban. Nem tudom mi történt pontosan, de Szepe időközben elhagyta a Fekete Farkasokat és elég sok időt kezdett velünk tölteni. Hamar beilleszkedett a brigádba és mikor közöltük vele a társaság megalapításának gondolatát hamar „izgalomba” jött. Köztünk sem volt kérdés, hogy bizony Szepét be kell vennünk.
Aki kicsit is ismer bennünket, tudja, hogy még valaki hiányzik a történetből, ő pedig nem más, mint Tibi. Az ő útja hozzánk sem volt sima. Tibi szintén akkor kezdett törin mint mi, sok közös óránk volt vele dumálgattunk elég sokat, de annyira nem volt nagy cimboránk, alapvetően jó kapcsolatot ápoltunk vele. Kisebb meglepetésre Tibivel órákon kívül még szakesteken találkoztunk sokszor. Azért volt ez meglepetés, mert annyira fejre nem tűnt egy bulizós típusnak, de az volt és bizony vele is megittuk azt amit meg kellett. A társaságról még tudni kell, hogy van még egy nagyon erős összekötő kapocs, az pedig a foci. Már első legelején összehoztunk egy focicsapatot, ami aztán végig meg is maradt, és hogy ez most hogy jön ide? Úgy, hogy volt egy gyerek, aki szintén töris volt és Ambrus hozta magával, hogy neki bizony helye van a csapatban, ő volt Bimbi. Nos Bimbi magasról tojt a hagyományokra, fura, de attól még jó arc volt és ő is nagyon sokat kezdett velünk lógni, órák utáni sörözésekkor és főleg órák helyetti sörözésekkor J. Nade mégis, hogy jön ez most ide? Hát úgy, hogy Bimbi már ekkor is nagyon jóban volt Tibivel és így ő is csatlakozott ehhez az apró kis társasághoz. Így Tibivel is egyre szorosabbá vált a kapcsolat, bár szegény már ekkor is súlyos rabláncban élt (szeretünk Mariann!). Tibit már elsős korában felfedezte magának Blacky aki ekkoriban a selmeci utakat szervezte, hiszen Tibi kassai származású és beszél tótul, így a tolmács „hálás” szerepe rá jutott. Mi is eljutottunk egy párszor Selmecre és ugye Tibi is mindig ott volt, így hát ott is „egymásra találtunk”. Neki mindig is markáns véleménye volt a hagyományőrzésről és mikor először felvetettük neki a társaság gondolatát, ő nemet mondott. Úgy gondolta nem ez a megfelelő út és nem is mindenben értett velünk egyet. De aztán jött az a vízválasztó harmad éves balekoktatás és főleg a balekkeresztelő, ami nem egészen abban a mederben zajlott, ahogy azt mi, de ahogy azt legfőképpen Tibi elképzelte. Így a félidőben lezajlott beszélgetés hatására a szakest végén oda jött hozzánk és jelezte csatlakozik, mert ez az egyetlen út, ami szerinte járható, hogy változások következzenek be.
Hét. Meglett a bűvös hetes, az alapítók. 2005 ősze ennek a jegyében telt mindent megalapoztunk, elkészítettük az alapító levelet, a címert, bejártuk a társvalétákat ahol engedélyeztessük a társaságot és miután mindennel elkészültünk le is telt a szorgalmi időszak. Tulajdonképpen már létezett a társaság, de még hivatalosan nem alakultunk meg, ennek ellenére első szakestünket már megtartottunk, ami szerencsére azóta is van minden ősszel, az „Okítom a balekot” szakestély. Ezt a Ligetben tartottuk és szerintem és mindenki szerint is nagyon jól sikerült, azóta is rengeteg story történet kapcsolható hozzá. Így történhetett, hogy a hivatalos megalakulással megvártuk a vizsgaidőszak végét és 2006. február 14-én megalakult a Miskolci Szalamandrák Baráti Társasága. Első elnök eme történet írója, hivatalos nótája a „Cimborák én mondok egyet” lett. A hivatalos alakuló szakestélyt pedig a szűk körben, családi hangulatban, a Sörkuckóban tartottuk. Nagyjából ez a Szalamandrák megalakulásának története (természetesen ez az én szemszögemből történt így). De ez a történet itt nem ért véget, a mai napig íródik. Túl vagyunk már számos tagfelvételen, botrányos taggyűléseken, balekoktatáson, szakestélyeken, selmeci kirándulásokon, gyesznótorokon és rengeteg mulatságon egy valami sohasem változott. Méghozzá a barátság. Ezen áll vagy bukik minden. A társaság kibővült, létszáma megnőtt, természetes, hogy nem lehet már minden új tag olyan szoros kapcsolatban, mint mi voltunk anno (és vagyunk most is), de mégis a szellem megmaradt és ez a kötelék biztosan egy életre szól mindenki számára. Végül pedig azoknak, akik végigolvasták ezt a történetet: „A barátságért tehát, rád köszöntöm e pohárt!”
Vivat Szalamandrák!
Nagy Ádám a. Gyűrűk Ura
(BTK Valéta elnök 2007/2008)
AJÁNLOM AZ OLDALT
